Első előtti levél - Augusztus 29.

 Kedves Aliz!

 Meglepődtél, ugye? Azért remélem annyira nem, hogy kapásból kettétépted a borítékod, ahogy megláttad a nevem. Egyébként nem kell aggódni, nem lesz semmi lecseszés, vagy ilyesmi a múltbéli vitánkkal kapcsolatban, csak majd később. De nem haragszom rád, és remélem te sem rám, bár most már tudom, hogy kegyetlenül elcsesztem, és szeretnék bocsánatot kérni mindenért. Remek, nem akartam ilyen szomorúan kezdeni, erre tessék, megemlítem azt az alkalmat, ami öt évre elszeparált minket egymástól. Tudod mit? Inkább a lényegre térek, de előbb egy kis kerülő...

 Mindig is szexinek találtam a szemüveged, mert adott egy keretet az amúgy is imádni való kis arcocskádnak. Most képzeld el, hogy megcsípem az orcádat úgy, ahogy a nagyik szokták, amikor kisgyerek szagot éreznek. Nem ám, ez csak vicc volt, próbálom oldani a bennem lévő feszkót. Na, a szemüvegedre visszatérve. Baromira dögösen állt, csakhogy a célját nem igazán szolgálta. Hogy miért mondom, pontosabban írom ezt? Mert vak voltál, drágám, úgy bizony.

 A gimis éveink alatt megingathatatlanul kitartottam az állásfoglalásom mellett, miszerint nekünk sorsszerűen kell összejönnünk, pont úgy, mint a magas költségvetésű hollywoodi filmben. Hiszen én voltam a fülig szerelmes legjobb barátod, és valahogy úgy lett volna az igazi, ha tizenkettedik év vége előtt picivel a fejedhez kapsz, hogy te mennyire belém vagy zúgva. Az időponthoz nem ragaszkodtam, de elvártam, hogy a nyakamba borulj. Mert az ilyen történetek mindig csókkal záródnak, nem? Jó, nem panaszkodhatok ilyen téren, mert ugye... nos, tudod miért, de egyszer ez is téma lesz. Hogy mit is értek ez alatt? Máris megmagyarázom.

 Tudnod kell, hogy annak ellenére, hogy szenvedés volt téged minden nap valaki másról beszélni hallani úgy, csodássá varázsoltad a középiskolás éveimet. Olyan barátságot adtál nekem, amiért sosem lehetek eléggé hálás, nincs olyan ajándék, ami ezt kompenzálná, de én mégis készültem neked egy kis aprósággal, mert te megérdemled. 
 Túl sokáig tartana, ha összeszedném a gimiben töltött négy évünk összes kis szépségét, ezért úgy döntöttem, hogy a végzős évünk "best of"-jait vetem papírra az én szemszögemből. És így is sikerült összeszednem harminchárom napot, ami ugye már csak azért is szép, mert két hármas van egymás mellett, és elég hosszú is. Mármint több, mint egy hónap! Király, mi? És ez még nem minden, ugyanis minden levelet napra pontosan fogsz megkapni, itt már talán leesett, hogy a mai nap sem véletlenszerű. Ha nem, akkor erőltesd meg kicsit az agyadat, addig regélek egy keveset olyan önvédelem szerűen, mielőtt egy szánalmas pszichopatának gondolnál.
 Közlöm, hogy nem gáz az, ha egy fiú naplót ír. Például ha ilyen hülyeségekre vállalkozik, mint én, akkor akár kifejezetten hasznos is lehet. Szóval mielőtt azt feltételeznéd rólam, hogy őrült módjára ikszelgettem, mint valami menstruációs naptárat, tévedsz, csak valakinek el kellett mondanom, hogy szerelmes vagyok beléd. Jól látod, ez jelen idő volt, mert még mindig nagyon sokat gondolok rád. És itt jön a második ok, amiért írok: magamba foglak bolondítani, és ne nevess, mert ez így lesz. Majd meglátod.
 Na, rájöttél már a dátum jelentőségére? Persze, hogy nem, csak én jegyzem meg az ilyesmiket, de most az egyszer nem haragszom. A gólyatábor, drágám. Itt találkoztunk először, és bár nem kapcsolódik szorosan a végzős évünkhöz, mégis itt kezdődött el minden, és mivel ez is egy afféle kezdet, gondoltam jó lenne ezzel nyitni. Jól kitaláltam, ugye? Érzem, hogy büszke vagy rám. 
 Nem akarom részletezni az ott történteket, mert túlnyomórészt kínos dolgokról írnék, és akkor még nem igazán kerültünk közel egymáshoz, viszont ott neveztelek el testápolós lánynak. Te voltál az egyetlen, aki - miután Laura és Stella végigpuszilgatta a mellkasomat ribivörös rúzzsal - odajött hozzám felajánlva a testápolóját mondván, hogy az majd leszedi. Mivel megnyertük a versenyt, és az én felsőtestemen volt a legtöbb rúzsfolt, ez a felajánlás akár jól is jöhetett volna, de talán emlékszel még, mi is történt. Miután megpróbáltam magam megoldani az ügyet, mert hát ki a férfi, ha én nem, az egész mellkasomat egy rózsaszín, fénylő réteg fedte. Sikeresen szétmaszatoltam. És akkor jöttél a zseniális ötleteddel: vegyem vissza a pólóm. Megkedveltelek a páratlan logikádért.
 Így kezdődtünk mi. Kicsit esetlen és fura, de a mi történetünk, és semmi másért nem cserélném el, mert szeretem ezt. Nagyon. Szóval remélem készen állsz egy adag nyáltengerre, javasolnék valami vízálló ruhát, például a Donald-kacsás esőkabátodat, mert igenis le fogom írni, hogy mivel kapcsolatban hogyan éreztem, és érzek. Sajnálom, de ha másképp nem ment, akkor a szádba fogom rágni.
 Készen állsz? Én igen.
 Csókol: A leendőbeli fénylő páncélos lovagot, Dávid

 A fémkanál hangosan koppant az üvegasztalon, ahogy kiesett az ajkaim szorítása közül. Mondanám, hogy szó szerint leesett az állam, de mivel mindannyian tudjuk, hogy egy élő embernél ez biológiailag lehetetlen, inkább mégse mondom. De meg voltam lepődve elég rendesen, olyannyira, hogy igazából el sem hittem, mit olvastam, csak miután újra és újra végigfuttattam a sorokon a szemeimet.
 Az első kérdés, ami eszembe jutott, hogy mi a franc ez itt? Bár már nem voltam mélységesen megbántott, még mindig nem fogtam fel, hogy hogy volt benne annyi, hogy a történtek után ezt tegye. Mert ugye az elefánt könnyen felejt, de Aliz nem elefánt, bár ha így folytatja a nassolást...
 Nem tudtam tisztán gondolkodni, így elszakítottam a tekintetemet a levéltől, és kibámultam az ablakon. A fülledt, forró nyárnak híre-hamva sem volt, amit annyira nem is bántam volna, az eső viszont végeláthatatlanul ömlött, és valamiért úgy éreztem, hogy az égiek átkozottul pipák ránk. Vagy csak szeretnek cseszegetni minket. Hát, innen is csókoltatom őket. Majdnem olyan pocsék, mint gólyának lenni...
 A gólyatábor borzalmas volt tekintve, hogy minimális mozgáskultúra sem szorult belém, és a feladatok kilencven százaléka ilyen jellegű volt. De legalább a szellemiekben jeleskedtem kicsit. Na, és igen, megismerhettem azt a személyt, aki a legjobb barátommá és legfőbb bizalmasommá vált, aki mellett élvezet volt eltölteni azt a négy évet, és aki mindent áthúzott egy tollvonással, ezzel komoly sérelmet okozva nekem. De eközben végig szeretett.
 Azt akartam, hogy ne legyen késő. Kíváncsi voltam, hogy mi sül ki ebből, ha más nem is, de visszakaphatom azt a személyt, akire a legnagyobb szükségem van, és akiben a világon mindenkinél jobban megbíztam.
 Hát, gondoltam, akkor legyen. Várom a következőt, drágám.